A napokban kerestem olyan könyveket, amiket fel tudok használni a szakdolgozatomhoz, amelynek témája a magyar rock zene lesz a Kádár korszakban. (Miért? Nem ehhez van legtöbb segítségem??????)

A kezembe akadt egy Garázs címet viselő kiadvány. A Garázs a Magyar Rádió műsora volt a 80-as évek végén, 90-es évek elején. A könyvben pedig a beérkező leveleket adták ki nyomtatott formában. húúú. A levelek nagy része arról szól, hogy az írók, akik többségben kiskorúak voltak, elköltöztek otthonról mert a szülők nem engedték, hogy Pokolgépet hallgassanak, vagy elvették a zsebpénzüket, mert zenélni szerettek volna, meg hasonlók. Undorító dolgokat tud művelni pár szülő. A érdekes, hogy a könyv végére beszúrtak pár "anti-hallgatói" levelet, amiben leírják az a Garázst "nem hallgatók", hogy mennyire undorító ez az egész műsor. úúúristen. 

Ami abba a nemzedékbe bele ivódott, az még nem törlődött ki, és nem is fog. Mindig is utáltam azt, amikor valaki valamit teljesen eltilt a másiktól, legyen szó akár szülő - gyerek kapcsolatról, akár szerelemről, vagy bármiről. Az "elnyomó hatalom" persze mindig csodálkozik, hogy mé' nem megy a szekér úgy, mint másoknál, és csak néz nagy szemekkel, ha tönkremegy minden. Valami nagy szocializációs probléma az, hogy az ember, először másban keresi a hibát. Jobb esetben egyszer rájön, hogy lehet ő maga is egy fasz!

Senki ne értse rosszul ezt a gondolatot, ez egy vélemény, és nem az én környezetem bírálata!